2015. december 18., péntek

A diófa jellemzői

A közönséges diófa a diófafélék családjába tartozó növény, amely Közép-Ázsiából származik, de ma már a világon szinte mindenhol megtalálható.
A dió erőteljes növekedésű lombhullató fa, magassága jellemzően 10 és 30 méter közé esik, ha van tere, akkor pedig széles, félgömb alakú koronát növeszt. A diófa törzse fiatal korában sima és szürke, amely később repedezetté és barnás árnyalatúvá válik. A dió szeret uralkodni a környezetén, ugyan csemete korában könnyen gátolják a növekedését a gazok és a különböző fűfélék, idősebb korában nagy koronájával azonban minden körülötte növő növényt elnyom. A diófa jellemzően magányos növény, vadon növő, összefüggő dióst ritkán lehet találni.
A diófa igen tápanyag és vízigényes növény, de növekedésére és termőképessége elsősorban inkább a vízzel való ellátottsága hat. Vadon a dió jellemzően árterekben növekszik, mégpedig olyan árterekben, ahol a magas vízszint hamar lehúzódik, ugyanis a dió kifejezetten nem szeretni a pangó vizet, ezért elpusztul az olyan talajon, ahol néhány hétnél hosszabb ideig megáll a víz. A megfelelő vízellátottság mellett - amely a hazai fajtáknál, hazai klíma körülmények mellett kb. 1000 mm csapadékot jelent - a dió jelentős nitrogén, foszfor, kálium és kalcium pótlást igényel. Magyarországon gyakorlatilag mindenhol találhatunk diófát, ezért elmondható, hogy alapvetően mindenféle talajon megél, de ha lehet, akkor a mély termőrétegű, tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodással bíró és semleges kémhatású talajt szereti.
A dió nem kifejezetten igényes növény, de ha komolyan gondoljuk a termesztését, akkor víz és tápanyag utánpótlást igényel, és a diósokban egyre jobban oda kell figyelni a kártevők, valamint baktériumok-gombák elleni védekezésre is.
A dió metszése vitát vált ki a szakemberekben is, általában elfogadott, hogy fiatalító metszést igényel, hogy a termőképességét elnyújtsuk. A dió esetében a metszés időpontja is más a többi fafajhoz képest, hiszen a diót ősszel-késő ősszel kell metszeni, mert a vegetációs időszakban a növényben olyan víznyomás uralkodik, hogy a metszési sebeken keresztül a fa könnyen elvérezhet. A dió alapvetően szellős koronát visel, de ezt a szellősséget minden erőnkkel meg is kell tartani.
A dió porzását a szél végzi el, a termése zárt kupacsú makk, amely szeptemberi-októberi éréskor a zöld burkából kihullik. A két termőlevélből kialakuló kemény héjú termés együregű, benne egyetlen mag található. A dió termése olajos mag, a 60-70%-os olaj tartalma mellett magas, 12-25%-os a fehérje tartalma, a makro tápanyagok között alacsony a szénhidrát tartalma. A mikro tápanyagok között számottevően magas a dió kalcium, kálium és B vitamin tartalma.
A dió nemcsak a kertben uralkodó növény, hanem a konyhában is a legelőkelőbb étkek hozzávalója. A dió több édesség, sütemény hozzávalója, de kiváló kísérője prémium sajtoknak, boroknak és gyümölcsöknek. A magyar gasztronómiában a dió igen előkelő helyet foglal el, a karácsonyi, húsvéti és az ünnepi asztalról nem hiányozhat legalább egy olyan édesség, amelynek az egyik fő hozzávalója.
A legjellemzőbb magyar diófajták: Milotai 10, Alsószentiváni 117 és az Alsószentiváni Bonifác, ezek közül talán a Milotai dió bír a legjobb tulajdonsággal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.